| Roodie |
Van egy diszkrét bája, amikor Ironman módban a legjobb 3 emberem egy már égő autó mögé bújik, mert a T. játékos (én) idióta, és nem látja a füstöt, és ennek következményeképp a felrobbanó autó magával is viszi őket, a többi meg meghal a támogatás hiánya miatt az amúgy is elég húzós küldetésben... :-D |
| Zaxx |
Sajnos az én bandámban úgy már megbukna a balansz, túl drága. :) Most 4 katonával (3 Smokejumper support, 1 Agent mesterlövész) +1 sectoiddal nyomom, amiben az a vicces, hogy látványra olyan jól felszereltnek tűnik 3 emberkém, hogy az ellenfél hajlamos csak egyszerűen nekem rontani, amint meglátja őket. Ez azért jó, mert így van egy baromi gyengusz smokejumperem talonban, aki viszont light plazmát szorít a kezében, és ezért gyönyörűen lehet vele oldalba kapni a gyanútlan áldozatokat. :D
Talán picit túl erősre is sikeredett már ez a felállás, mivel a trainyard pályán egyszerűen nem tudnak megverni. Ennek oka az, hogy ha skeleton armorral egyik vagonról a másikra ugrom, az a játék szerint nem számít "move"-nak és így nem triggereli az overwatch-ot sem. Ha ezt kombinálom a mesterlövészemnek azon képességével, hogy mozgás után is tud lőni, akkor kb. Batman módjára tudok a grapple-el vagonról vagonra körönként ugrálni jobbnál jobb pozíciókba. |
| Druzsba |
Ha a smokejumper helyett tac officert választasz és skelaton armort, akkor megkapod az egyik legmozgékonyabb egységet (sprinter + páncél) aminek 100% környékén van az aimja (LPR + scope) két füstgránátja van és képes suppressiont is lőni. A scope helyett lehet chitint is rakni rájuk vagy mind shieldet - talán a mind shield jobb, mivel alapból elég védtelenek a pszi támadásokkal szemben. Jah és mindez valahol 3500 pont magasságában. |
| Zaxx |
LPR es scope van náluk.
Az szerintem is az egyik legjobb kombó jelenleg, az én bandámban is van 2 smokejumper support könnyű plazmával és scope-al carapace armorba bújtatva.
Futottam már össze archangel-es sniperrel és nem volt vele különösebb gondom, mondjuk nem volt túl okos az ellenfél, csak felrepült vele jó magasra és úgy gondolta, hogy a squadsight majd megold mindent. Aztán persze gyorsan kimúlt az a pár sectoid haverja, onnantól kezdve agyaggalamb-lövészet volt. Mielőtt agyonlőttem volna disconnectelt is, mert az ilyen zsenik már csak így nyomják. :D |
| Druzsba |
Szerintem az Archangel mesterlövész meg mindig túl erős, vannak pályák, ahol vagy óriási szerencse kell a legyőzéséhez vagy az hogy az ellenfél elaludjon egy pár körre.
Én mostanában skelaton armoros supportokkal próbálkozom, főleg úgy hogy LPR es scope van náluk. |
| Zaxx |
Multiztam ismét pár hónap után:
Egész jól összehozta a balanszot a Firaxis a kiadás óta, minden bizonnyal segített nekik az a megoldás, hogy peccselés nélkül akármikor tudják állítgatni az egységek árát. Remek kis squadokat lehet összehozni a kevés lóvéból, mostanra nagyon kicsi lett az egyszemélyes hadsereggel nyomulók száma, inkább normális csapatokat látni mindenfelé. Sok bugba ütköztem, láthatóan szinte semmit sem javult ezen a téren a dolog, de annyi baj legyen, nem kell véresen komolyan venni.
Összességében eszetlen nagy fun volt az az 5 (bugmentes) meccs, amit lenyomtam, jó kis lényegre törő taktikus akció a játék. Érdekes látni, milyen build-ekkel próbálkoznak az emberek, érdemes picit elmélyülni a lehetőségekben és ranked match-eket játszani, mivel a 10 000 pontos korlátozás miatt egészen új kombinációkat kell kitalálni. Még a legapróbb sectoid is segíthet az emberen rázósabb helyzetekben mondjuk azzal, hogy mind-merge-el egy mesterlövésszel.
Végre van értelme a supportnak, mivel a jó taktika mellett egyértelműen a minél jobb célzás a nyerő, így jól jönnek azok a füstgránátok. A mind control már baromira nem eredményes, mivel olcsóbb lett a mind shield és a kiegyensúlyozottabb bandák ellen amúgy sincs sok értelme használni. Helyezkedni kell, flankelni, ehhez pedig a csapatnak tényleg csapatként kell működnie.
Eltalálták tehát végre és pontosan azt az élményt hozza, amit elvár tőle az ember. Remek adalék az egyjátékos kampányhoz. |
| Zaxx |
Létezik ez a program az első rész Windows verziójához is:
http://www.ufopaedia.org/index.php?title=UFOextender
Marha jól meg van csinálva, szépen vissza lehet vele lassítani az animációkat és az órát normál sebességre és még saját zenét is lehet tenni az MP3 mappába. Puszta hülyeségből bemásoltam az általam sokat hallgatott PSX-es soundtrack-et és pöccre felismerte a játék az összes zenét és a megfelelő helyeken használja. Mivel a PSX zenék sokkal jobbak az eredeti midi és adlib számoknál, így már önmagában ez nagyot dob a hangulaton. |
| Zaxx |
Még anno leárazáskor vettem egy Steam-es X-COm Complete Pack-et és most jutottam el odáig, hogy rájuk nézzek. Mivel a Steam híres arról, hogy borzasztóan tudják belőni a DosBox-ot, így meg sem lepődtem azon, hogy az UFO Defense és a Terror From the Deep botrányosan fut, de szerencsére egy 0.74-es DosBox rátelepítése a Steam verziókra + egy 0.74-es átírt conf file segített ezen (nem kell mást csinálni, csak a steames conf file mount parancsait beillesztgetni a saját conf file-be és már megy is a dolog). A játék belövése felől errefelé érdemes nézelődni, az itt megadott beállítások nálam tökéletesen működnek:
http://steamcommunity.com/app/7760/discussions/0/8649466719673215 88/?l=hungarian
Ami mindig is gondot okozott nekem, az az Apocalypse volt, egyszerűen sehogyan sem tudtam normális működésre bírni, tulajdonképpen azért vettem meg a Steam verziót, mert írták, hogy az kivételesen jó. És tényleg: ennél jobban nem lehet belőni a játékot, nem pattog a hang, nem lassul, tökéletes. A DosBox-ot azért itt is érdemes frissíteni.
A Terror From the Deep-ről valaki felvilágosíthatna, mert azt írják a community-ben, hogy a windows-os változat frissebb, mint a DOS-os + van hozzá vmi extender is meg még egy peccs ami kijavítja a hírhedt bugokat. Én mindig végig szerettem volna vinni a TFTD-t de sosem sikerült a gyönyörű gamebreaking kategóriájú hibák miatt, szóval érdekelne, hogyan lehet beüzemelni ezt a Windows-os változatot Win 7 alatt. |
| Zaxx |
Záros határidőn belül jön a következő patch, ami a Firaxis szerint már "igazi" javítást tartalmaz a teleportálós bughoz. Esküszöm, hogy ez a hiba néha olyan vicces helyzeteket eredményezett, hogy fetrengtem a röhögéstől, szóval komolyan hiányozni fog. Betehetnék a Second Wave-be opcióként úgy, hogy mondjuk csinálnak hozzá valami jó kis teleportálós animációt. :D |
| Zaxx |
Hát igen, az egy sectopodnál csak a több sectopod lehet rosszabb. :D Nagyon kemény ellenfél tud lenni, ha nem sikerül gyorsan elintézni vagy legalább a drone-jait lelőni az első körben. Kb. squadsight-ja van a baromi erős bombázására: amit a drone lát, azt látja a pod is, ráadásul kétszer tud lőni. Még az a szerencse, hogy drone nélkül elég vaksi és olyan helyre is szokott tüzelni, ahonnan már régen elhúztam. :) |
| Strato |
Rám egyszer egy sectopodot teleportált a játék, úgy, hogy pont előtte végeztem egy másikkal, és épp belekezdtem egy muton elite csapatba. Nem is értettem, hogyan került oda.
Szerencsére a heavym a közelben volt (gyakorlatilag mellé teleportálta a játék a robotot), így egy kör alatt ki tudtam végezni úgy, hogy a csapat nagy része rá lőtt a mutonok helyett. Cserébe a mutonokkal alaposan meggyűlt a bajom utána.
Ha lenne valami minimál settenkedési rendszer a játékban, ahhoz köthetnék az idegenek ingyen körét, nem bánom. :)
Ha észervesznek, megkapják, ha nem, akkor a lézernyalábot kapják meg, mert nem figyeltek eléggé. :D |
| Zaxx |
Ja és még valami: normális DLC-kkel is megörvendeztethetnék a népet, mert pl. a Slingshot-nak olyan aggasztó tulajdonságai vannak, hogy meg sem merem venni (overpowered új karakter, másfél hónap után plazmafegyverek, mi ez, ha nem a balansz totális szembeköpése). Az egyetlen értékelhető dolog benne, hogy alaposan feltuningolja a katonák személyre szabását (új páncélol, sisakok, frizurák garmadája), de ez nem ér meg 6 eurót. |
| Zaxx |
- Eltörlik az idegenek ingyen körét. Szeretném néha meglepni az idegeneket, és nem mindig azon vergődni, hogy hogyan szedjem ki őket a fedezékből. Emiatt kaphatna némi szerepet az osonkodás (most nem sok különbség van az ajtó kinyitása vagy berúgása között), és jó lenne nem csak csapatba verődött idegenekkel összefutni, hanem egyedül kószálókkal is.
Tényleg jó lenne normálisan rajtaütni a csúnyaságokon, és néha az ingyen kör durva hátránnyal is jár. Legutóbb pl. úgy buktam el a sokat tápolt és óvott füstbombamester "paramedicemet", hogy pont a kör végén szúrtam ki egy adag elit mutont, a mesterlövészeim meg borzasztó rossz pozíciókban voltak, így nem tudtam rájuk lőni. Az elit muton meg tudja, mitől döglik a légy, így természetesen az egyik gránáttal lerobbantotta a fedezékemet, a másik kettő pedig könnyedén agyonlőtte a katonámat. Ilyen szituációban titan armorban is b*szhatod. :)
Rajtaütni kb. kétféleképpen lehet jelenleg. Ha van scanneres snipered és a scanner kiszúrja az idegeneket, akkor ők még nem vesznek észre, így jó pozíció esetén a következő körben squad sight-al el lehet kapni őket, mielőtt fedezékbe vonulnának (ha van in the zone-od is, akkor meg szerencsés esetben ki lehet irtani a teljes bagázst egy kör alatt). Ugyanígy jól tud jönni, ha 1 emberrel a kör közepén overwatch-olsz, így a triggerelt fedezékbe futó idegeneket könnyedén le lehet szedni. Erre jó az assault azon képessége is, hogy automatikusan rálő a hozzá közel lévő idegenekre.
Én nem venném el az ingyenkört amúgy, mert egyébként jól működik, de kicsit korlátozni kellene, pl. hogy akkor semmiképpen se élhessenek vele a dögök, amikor még az aktuális egységeddel nem használtad el a két lépést. Így pl. scannelés után egy assault-al be lehetne szaladni és gyorsan lekapcsolni egyet, mielőtt még a többi észbe kapna. Ugyanígy nem fair dolog az sem, amikor az utolsó lépéssel akadsz rájuk egy körben, így az alien kettőt léphet és azonnal lőhet is a saját körében. Ilyenkor általában valaki meghal.
Egyelőre amondó vagyok, hogy patcheljék fel a játékot még jobban, mert a teleportálós bugot (amikor agy csoport idegent odateleportál a játék a csapatod közepébe) még mindig nem sikerült eltüntetni olyan szinten, hogy sokszor nem csak egy adag idegent érint. Emiatt Ironman-en majdnem elment a játékom egyszer, mivel egy landing site-on úgy döntött az XCOM Fortunája, hogy az első körben rámteleportálja a hajó teljes legénységét, így a pofámba kaptam egy adag muton elite-et, egy sima mutont párban egy berserkerrel, 3 heavy floater-t, egy cyberdisc-et drone-okkal és két outsider-t, többségüket természetesen flankelő pozícióban. Meg voltam győződve róla, hogy ebből bizony squad wipe lesz, de szerencsére fel voltak tápolva az embereim annyira, hogy egy kör alatt el tudjam intézni a csoport felét, így végül pár komoly sérüléssel halálos áldozat nélkül megúsztam a dolgot, de elég gáz volt. Ha a cybderdisc helyett kapok egy sectopod-ot, akkor az automatikus overwatch-a miatt cseszhettem volna azt a 15 órát, amit beleraktam addig a kampányba.
A baj az, hogy a Civ V-ből kiindulva úgy tűnik, a Firaxisnél a patchelési folyamat kb. másfél évet vesz igénybe. :D |
| Strato |
Igen, abszolút szimpatikus, hogy figyelnek a végfelhasználói feedbackre.
Ha csak az alábbi pár dolgon javítanának, az nálam már érne egy instant újrajátszást:
- Eltörlik az idegenek ingyen körét. Szeretném néha meglepni az idegeneket, és nem mindig azon vergődni, hogy hogyan szedjem ki őket a fedezékből. Emiatt kaphatna némi szerepet az osonkodás (most nem sok különbség van az ajtó kinyitása vagy berúgása között), és jó lenne nem csak csapatba verődött idegenekkel összefutni, hanem egyedül kószálókkal is.
- Vissza a farmot! Kukoricamezőt akarok, almalugast, tehénistállót és pajtát.
- Bázistámadás. Nem szerettem a régi játékban, de attól még poén volt a saját elrendezésű bázison kajtatni az idegenek után, meg a hangárban párbajozni a vadászgépek között. |
| Zaxx |
Vicces, hogy 5 évi fejlesztés után mennyire bugosan sikerült kiadni a játékot. A játék rendszerén az érződik, hogy valószínűleg ennek az időnek jó része mindenféle kísérletezgetéssel ment el, ami annak fényében szintén érdekes, hogy még így is bekerült pár olyan dolog, ami már-már hülyeség és csak a Second Wave-ben lehet kiszedni őket.
Pl. alapvetően hülyeség, hogy minden katona ugyanolyan statekkel indul egy olyan játékban, ahol a katonáid különlegességei sokat számítanak a játékmenet és a beleélés szempontjából. Baromira élveztem a Second Wave-es végigjátszásban a rookie-k képességeinek böngészését, sokkal jobban a saját döntésemnek éreztem egy katona kiválasztását ("jól van fiam, benned látok potenciált, irány a Skyranger" :D ). Ráadásul még a classok kiosztását is befolyásolja a dolog, mivel kb. minden 70-es célzás feletti emberem automatikusan Sniper lett, emiatt pedig a nehézség sem szenved csorbát, mivel kizárt, hogy mesterlövészi képességű Heavy-je legyen az embernek, plusz elég sok selejt katonát ad a játék, így alapvetően többet és jobban kell újoncozni. Tény, hogy lett 2 db 110 feletti célzással rendelkező mesterlövész colonelem a játék közepére, de ritka alkalom az ilyen és ezért vigyáztam is rájuk, mint a hímes tojásra.
Ugyanígy hülyeség az is, hogy alapból meg van határozva az egyes országok által havonta fizetett pénz mennyisége is. Az újrajátszhatóságnak jót tesznek a random összegek, mivel a pénz befolyásolja azt is, hogy melyik kontinens bónuszait célozza meg az ember. És ha már kontinensek, akkor jobban becélozhatták volna a jobb bónuszok kitalálását is, mivel az 5-ből 2 gyakorlatilag nem sokat számít, 2 marha erős 1 meg közepes segítséget nyújt. Dél-Afrikával marha sok pénze lesz a végére az embernek és eléggé egyértelmű, hogy mit csinál, így nem is túl izgalmas bónusz. Személyes kedvencem Dél-Amerika (instant autopsy-interrogation), mert szintén iszonyú erős bónusz (kb. 2 hónapnyi kutatást lehet spórolni), de itt már gondolkodni is kell azon, hogy hogyan használjuk el + igazán csak akkor ér valamit, ha a szokásosnál picit több idegent fogunk el élve és nagyjából fejben tartjuk, hogy melyik milyen research creditet ad. A legutóbbi végigjátszásnál ez nagyjából összejött, aztán jót derültem azon, hogy előbb lett heavy plasmám mint az alieneknek. :D
Amúgy érdekes dolgokat hoz fel Solomon és látszik, hogy hallgatnak az értelmes feedback-re (nagyon ritka tulajdonság). A nagyobb fegyverválaszték/lőszerfajták pl. nagyon jó dolgok lennének és a bázissal kapcsolatban is teljesen igaza van (kérjük vissza a bázistámadásokat). Gods & Kings módjára bővítő és tökéletesítő kiegészítőt kérek. |
| Zaxx |
Kész! Öröm, csalódás, végig kitartó feszültség, megkönnyebülés (az a pillanat, amikor elkészül az első Firestorm-od vagy amikor áll az arcodban 8 ellenfél és meg vagy győződve arról, hogy squad-wipe lesz, de végül mégis sérülés nélkül megoldod pusztán azért, mert már túl sok szart láttál :)) és sok gyötrelem: az évtized játékélményének kellékei. :) |
| Zaxx |
Csak hogy a magammal megkezdett beszélgetést folytassam: lassan behúzom a játékot classic ironman-en pár second wave opcióval megfejelve (new economy, not created equally, hidden potential). Nem gondoltam volna, hogy pont ez a játék lesz "az" a játék, mivel volt bukott council mission-öm (azt sikerült elbarmolni, amelyiknél valami hülye barmot kell a lángoló hídon megmenteni egy nagy adag thin man-től - hát persze hogy egy olyan fedezék mögé húzódtam véletlenül a fickóval, ami felrobbant, hogy is nem vettem észre ezt egy olyan pályán, ahol minden lángol ? :D), és kb. 2x volt olyan küldetésem is, amiről csak 1 ember tért haza, ezeknek köszönhetően buktam 5 országot és mivel Afrikába tettem a bázist így gyakorlatilag éheztem a játék második felében :D. Az utolsó pálya előtt még tápolok egy sort, ennyi szívás után már nem engedek teret a kudarcnak. :)
A siker oka elsősorban az, hogy végre fel van polírozva a játék, bár sajnos teleportálós bug még mindig akad (legdurvább megnyilvánulása a mostani kampány alatt az volt, amikor a tőlem 200 méterre lévő muton hirtelen a mesterlövészeim mögött termett és jól seggbe is lőtte az egyiket, a szerencsének és a titan armornak köszönhetően nem halt meg). Összességében eléggé bugmentes a játék, a kamerakezelés jóval simább a nagyobb hajókban is és egy picit mintha javult volna a line of sight is. |
| Zaxx |
Second wave benyomások:
A Damage Roulette-et be ne kapcsoljátok. Azt gondolná az ember, hogy azt és úgy csinálja, mint ahogyan a leírásban van, de nem: nagyon ritkán lesz lövés után max damage (és úgy tűnik, hogy a Firaxisnél a "wide range of damage" nem jelenti azt, hogy növelnék a maximum sebzést, így kb. csak gyengíti a fegyvereket ez a fícsör), inkább gyengébbeket sikerül csak lőni összességében. Remek dolog, amikor odamész egy thin man orra elé az assault-al, beleeresztesz egy jót és még véletlenül se halna bele, hanem marad egy fránya hp-je, amivel a következő körben vidáman szétcsesz (mert persze mintha az idegeneket nem nagyon fogná a funkció). Rohadtul idegesítő, borzalmasan megvalósított opció, senkinek sem lesz kedve a találati esély mellett a sebzés mértékén is aggódni egy lövésnél, szóval ez kuka.
A Red Fog szintén játékgyilkos: ront annyit a statisztikákon, hogy egy bekapott lövés után gyakorlatilag használhatatlan legyen egy katona. Kuka ez is.
A New Economy, a Not Created Equally és a Hidden Potential viszont nagyon jól működnek, valószínűleg a Marathon is. A többi felesleges szadizmus, ami maximum akkor jöhet szóba, ha az ember már 10x végigvitte a játékot röhögve Impossible ironman fokozaton. |
|
|